

|
ZÁRÁSI KÖZLEMÉNY
A MiFiN Mikrofinanszírozó Zrt. kifejezetten az Európai Unió 2007-től 2014-ig tartó JEREMIE kisvállalkozói hitelprogramjában való részvételre jött létre azért, hogy a piaci hitelkamatoknál kedvezőbb feltételekkel biztosítson fejlesztési célú és forgóeszköz-hiteleket kifejezetten vállalkozások számára.
2007-es alapítása után az Európai Unióban elsőként kötött hitelszerződést, amelynek nyilvános aktusáról nemcsak a hazai, de az uniós sajtó is beszámolt, 2010-ig ráadásul a magyarországi pénzügyi intézmények között egyedüliként bonyolította a programot. Itt szeretnénk köszönetet mondani a sajtónak az indulás időszakában nyújtott segítségért. Amikor a jegybanki alapkamat 10% fölötti, a piaci hitelkamatok pedig ennél is jóval magasabbak voltak, a MiFiN a jegybanki alapkamat alatt tudott hozzáférést biztosítani a vállalkozói hitelekhez.
A program sikerét mutatja, hogy a közel 1600 folyósítás után a hitelek több, mint 95 százaléka problémamentes volt, rendben kifutott. A 2008-2010 közötti egyik legnagyobb világgazdasági válság miatt sok kisvállalkozás került nehéz helyzetbe. Válaszul a társaság egyszerre több eszközzel is igyekezett támogatni a törleszteni akaró, de nehéz helyzetbe került ügyfeleit: a futamidő 5-ről 10 évre történő meghosszabbításával, a tőketörlesztés megkezdésére adott türelmi idő 1-ről 2 évre történő meghosszabbításával, részletfizetési megállapodásokkal. A törleszteni nem tudó, felmondott ügyletek esetében is lehetőség volt részletfizetési megállapodásokra, akár késedelmi kamatstop biztosításával. (Sajnos, mint utóbb kiderült, voltak törleszteni nem akaró ügyfelek is, sőt olyanok is, akik csalárd módon vették igénybe a hitelt. Velük szemben is természetesen lefolytatásra kerültek a különböző eljárások, a társaság végig ellenállt az őt vagy alkalmazottjait ért, nemritkán erőszakkal fenyegető megnyilvánulásoknak, politikai nyomásgyakorlási kísérleteknek.)
Összességében a program eredményeként rengeteg fejlesztés valósult meg az országban, a MiFiN pedig a jó és kifutó ügyfélportfoliójának köszönhetően valamennyi refinanszírozási hitelforrását visszafizette, kötelezettségei nincsenek (a még meglévő minimális számú végrehajtási ügy zárása folyamatban van).
|
|